Ugrás a tartalomra

Malkocs bej dzsámija, Siklós

leguan küldte be September 30, 2010 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1550
Létrehozás intervallum
- 1550

A dzsámit egy magas rangú török személyiség, Malkocs klisszai szandzsákbej emeltette az 1543-1565 közötti időben. Az idők folyamán erősen megromlott az állaga, majd egy lakóépületbe építették bele, ez látható Ludwig Rohbock 1850 körül keletkezett metszetén,  így lényegében fokozatosan "eltűnt". 1969-ben fedezték fel a volt Pelikán Szálló, újabban Művelődési Központ udvarán - a Széchenyi és Vörösmarty utcák találkozásánál - állott egykori épületet. Nem sokkal ezután megindult az újjáépítése Gerő Győző és Mendele Ferenc irányításával.

A dzsámi restaurálása 1994-ig tartott, s olyan jól sikerült, hogy 1993-ban elnyerte az Europa Nostra díjat, melyet minden évben valamely építészeti emlék kiemelkedő helyreállításáért ítélnek oda. Jelenleg a város kulturális életében játszik szerepet az épület, de a délszláv háború óta ismét eredeti rendeltetésének megfelelően is működik, a muzulmán bosnyák menekültek tartják benne istentiszteleteiket.

Cím

Siklós
Széchenyi utca
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok