Ugrás a tartalomra

kőbányai Szent László Gimnázium

leguan küldte be October 10, 2013 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1914
Létrehozás intervallum
- 1915

Kőbányán az 1800-as évek második felében történt tömeges gyáralapítás következtében rohamosan megnőtt a lakosságszám, ami szükségessé tette iskolák létesítését. A gimnázium létrehozásáért  1873 óta folyt a küzdelem, amikor Kőbánya az egyesített Budapest része lett. 1904-ben a Tisztviselőtelepen, majd 1907-ben  a Füzér utcában indult meg a gimnáziumi oktatás, azonban az előbbi területi elkülönülése, az utóbbi szűkössége miatt nem volt elegendő.

Az új gimnázium 1914 és 1915 között épült fel Lechner Ödön és Vágó József tervei alapján. A szecessziós stílusú (ma már műemlék) épület  Kőrösi Csoma Sándor út és  Ónodi utca mentén  húzódó két háromemeletes szárnyát egy íves sarokszárny kapcsolja össze. Földszintjén egy nyitott előcsarnok (aula), fölötte két emeletnyi magasan a Díszterem található. Belső építészeti megoldásának sajátossága, hogy  egyetlen tanteremnek sincs utcára nyíló ablaka, így kizárva a külső zajokat.  ------ 1945-ben az épület több belövést kapott, a tető ledőléssel fenyegetett. Minden ablak betört. A szertárak állományának és a berendezésnek nagy része elpusztult. Az újjáépítést követő jelentős felújításra és korszerűsítésre 1969-ben került sor.

Az eredeti nevén Állami Főgimnázium 1921-ben vette fel Szent László király nevét, kezdetben Főgimnázium, 1924-től Reálgimnázium megjelöléssel.

Tervezte
Lechner Ödön és Vágó József
Cím

Kőrösi Csoma Sándor út 28-32
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok