Ugrás a tartalomra

gróf Andrássy Gyula lovas szobra

Thiky83 küldte be April 26, 2014 időpontban
Létrehozás
1906

1906 december 2.-án állították fel az Országház jobb szárnya mellett Zala György alkotását, gróf Andrássy Gyula volt miniszterelnök lovas szobrát. Ez a mű volt a tér első alkotása egészen 1927-ig, amikor is a mai helyére került Horvay István készítette márvány Kossuth szoborcsoportja. A második világháború után a szobor még állt, de az elpusztult Lánchíd pótlására készülő Kossuth híd feljárójának útjában volt, ezért a mű elbontásra került. Nagy alapossággal szedték szét és szállították el, talán remélve a jövőbeli visszahelyezését. Végül a szobor valószínűleg beolvasztásra került, állítólag a Sztálin szobor megöntéséhez használták fel. A talapzat márványburkolatának egy darabjából pedig, készült el például Csillag István, József Attila emléktáblája, ami ma is a Belügyminisztérium, nagy írónkról elnevezett utca felöli oldalán látható. Az Andrássy szobor helyére végül 1980-ban Marton László, A Dunánál című, szintén József Attilát ábrázoló szobra került.

Jelenleg gróf Andrássy Gyula lovas szobrának ismételt felállítása folyamatban van.

Kivitelezte
Zala György
Cím

Lipótváros Kossuth Lajos tér
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok